Bezártság mozgás korlátozottság a filmekben/2010/

2010 be erre alapszituációra építve 2 említésre méltó film is kijött ami ami az alap helyzeten kívül, megvalósításba és mondanivalóba is eltér egymástól. Az alábbi két film a Buried, és a 127 Hours. Mindkető műfajilag dráma/thriller.

 

Amit tudni illik róluk:

Buried:

Egy koporsóba bezárva ébredő ember halál tusája az idővel.

127 Hours

Egy energikus fiatal egy hasadékba reked, egy kezét oda szorító sziklától. 127 óra kálváriáját dolgozza fel a film igaz történet alapján.

 

Megvalósításban említettem eltérnek nagyon is a Buried kipróbálja tartani a klausztrofóbia hangulatát, végig a koporsó belsejében játszódik és flashbackak sincsenek. Jól megidézi a thriller hangulatot az ember bele borzong végig izgul a szereplővel ahogy követik egymást az események.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Míg a 127 Hours-ban vannak flashbackek és vizuálisan is színesebb összhatást nyújt osztott képernyők, kép a képbe stb. A Buriednél remek thrillert kapunk itt a drámai vonal erősebb. Könnyen azon kapjuk magunkat miközben a szereplő önértékeli az életét, hibái megidézik saját életünk ballépéseit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összhatásilag mind két film nagyon jó lett, a maga műfajában Buried remek thriller ami még mellőzi a giccses befejezést is ami nem minden filmnek sikerül.

A 127 hours drámaibb kicsit giccses is, de a főszereplő energikussága amit az első jelentekbe hangsúlyoztak ki, biciklis esése, csajozós kalandja, (ami később még fel is lesz használva a nagyobb drámai hatás eléréséhet ) rögtön szerethetővé teszi a karaktert.

 

 

Számomra:

Buried 9/10

127 Hours 9/10

Két remek film ez amit ajánlok mindenkinek megtekintésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmfuggo.blog.hu/api/trackback/id/tr22658446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása